HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Ha vége van – engedd el! 2017/018

Mindannyiunkat érhet veszteség – kisebb-nagyobb, könnyebben feldolgozható vagy ép ésszel fel nem fogható – az élet számtalan területén kell szembesülnünk a ténnyel: nem sikerülhet minden. 

Szenvedünk miatta – sírunk, zokogunk, kétségbe esünk, reményvesztetté válunk – majd lázadunk: miért pont velünk történt mindez: miért pont minket rúgtak ki a munkahelyünkről, miért pont nekünk nem sikerült a vizsgánk, miért pont minket csaltak meg, csaptak be, raboltak ki, vertek át, károsítottak meg? 

De nincs válasz… 

Ami történt – megtörtént… 

Élhetünk úgy, hogy a fájdalomtól szűkölve nyalogatjuk a sebeinket… Toporzékolhatunk a dühtől! Hibáztathatunk bárkit, mindenkit, önmagunkat...

DE! 

Nem kötelező szenvedni! 

Nem kötelező ezt a fájdalmat magunkkal cipelni! 

Válassz Te is más utat! 

Gyászold Te is a veszteséget – DE ne engedd meg, hogy megmérgezze az életed! 

Gondolkozz másképp – és megváltozik minden! 

Engedd el, ami véget ért – lépj tovább, és szeresd magad annyira, hogy képes légy felállni bármennyire is padlóra küldött a sors.

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Kovácsolj előnyt a hátrányodból! 2016/18

Vannak hiányosságaink. Neked is, nekem is, mindenkinek – hidd el annak is, akit oly tökéletesnek hiszel. 

A hiányosságok sokszor hátránnyá növik ki magukat – hátránnyá, amelyek miatt gyakran érezheted úgy: lemaradtál valamiről. 

Nem. 

Most nem pénzről van szó: nem arról, hogy mire jut, és mire nem, mi mindent nem birtokolhatsz.  

Most Rólad van szó: a képességeidről, az adottságaidról, a tehetségedről, az egészségedről, a viselkedésedről, a teljesítőképességedről, a kapcsolataidról, a hozzáállásodról - arról – aki valójában vagy. 

Mert ki is vagy? 

Olyan ember, aki beletörődik a hiányosságaiba, vagy olyan, aki próbál árral szemben is úszni? 

Olyan, aki legszívesebben a fal melletti repedésekben közlekedik, vagy olyan, aki vállalva a hiányosságait emelt fővel arra törekszik, hogy jobbá váljon? Vannak elvesztett csaták mindenki életében. 

Vannak soha nem pótolható fájó veszteségek is. 

Sokan kerülünk padlóra, és érezzük úgy: ennél már nincs lejjebb. 

Igen. 

Ez AZ a pont, amikor azt kell mondani: de feljebb lehet. 

Kovácsolj előnyt a hátrányodból, és mutasd meg a világnak milyen erő is lakozik mindannyiunkban: az újrakezdés ereje.

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Az erő - legyen veled!

Vajon ő hányszor sír, amikor senki sem látja? 

Vajon ő hányszor fut neki egy-egy megoldhatatlannak tűnő problémának, mire megoldásra jut? 

Hányszor indul ökölbe szoruló gyomorral, miközben úgy érzi, hogy minden hiábavaló? 

Hány álmatlan éjszaka, és hisztérikus idegeskedéssel eltöltött nap áll mögötte? 

Ugye soha nem gondolsz ilyesmire, amikor meglátod – hogy is juthatna, hiszen Te csak a külcsínyt látod és tapasztalod: azt, hogy magabiztos, és határozott, azt hogy folyton mosolyog, és jókedve van, azt hogy sikeres és irigylésre méltó. 

Erősnek lenni – követelmény, mert ha gyengének tűnsz, ledarálnak, kiselejteznek, leírnak, vagy leigáznak. 

Gondjaid vannak? 

Szorítsd össze a fogad, és tégy úgy, mintha minden rendben lenne. 

Fáj valami? 

Ne szenvedj látványosan – tanuld meg titkolni. 

Hogy emiatt sajnálod magad? 

Mond – segít ez valamiben? 

Ugye nem? 

Légy erős, és viselkedj felnőtt módra: a kívülállóknak ne okozz örömet azzal, hogy sebezhető vagy Te is. 

Igen. 

Tudom. Ez olyan, mintha folyamatosan álarcot viselnél… 

Gondolj arra – ez nem álarc, csak védő páncél a támadások ellen, ami alá csak a kivételezettek kukkanthatnak be. 

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK

Mindenki fél az ismeretlentől. Attól, hogy az, amibe belekezd – kudarcba fullad. Sokan félnek a visszautasítástól – attól, hogy újra meg újra nemleges választ fognak kapni a kérdéseikre. 

Ezért inkább halogatnak, lemondanak, bele sem kezdenek… Inkább élnek úgy, hogy sóvárognak az álmaik beteljesedése után, de a sikertelenségtől való félelmükben „biztonsági” üzemmódba kapcsolnak. 

És várnak…

 Várnak arra, hogy hátha a nagy betűs ÉLET tálcán kínálja majd a sült galambot… 

Várnak heteket, hónapokat, éveket – megkeseredve, átkozva a sorsot, a körülményeket, az embertársakat, mindent és mindenkit okolva a boldogtalanságukért, és megöregedve a „Nekem csak ennyi jutott!” –szívszorongató érzésével. 

De valóban így kell ennek lennie? 

Valóban bele kellene ebbe törődni?

 NEM! 

Hova jutna a világ, ha az eleséseket nem követné felállás? 

Ha a csalódásokat – öröm? Ha a kudarcokat – siker? 

Igen. 

Néha nehéz lenyelni a „békát” – és elviselni az elutasítást, eltűrni a sors-pofonokat. 

DE. 

De annál lelkesebben kell küzdeni – és megmutatni: igenis képes vagyok arra, hogy elérjem a céljaimat! Megmutatni azoknak, akik kételkedtek, de legfőképp azoknak, akik támogattak - bármi lehetséges, csak akarni kell!

„Ne féljünk a kínálkozó kalandoktól, a szerelmektől, az utazásoktól, a változásoktól, a vereségektől, a kudarcoktól, ne akarjunk mindig jól járni! Aki nem viseli el, hogy néha behúznak neki egyet, sőt uramfia, még ki is ütik, az nem lehet bokszoló, nem mehet be a ringbe.”

Popper Péter