2013. január 29., kedd

NONSZENSZ : VÉGREHAJTÓK


VÉGREHAJTÁS?

Rettenetes lehet félelemben élni. Rettegni attól, hogy amije az embernek – elvehetik. Elvehetik, mert joguk van hozzá, hiszen hozott egy rossz döntést – hitelt vett föl, amit most képtelen visszafizetni - és emiatt teljesen eladósodott. Tudta ő: nem számíthat a hitelezői jóindulatára, hisz azok is pénzből élnek. De. De akkor is félelmetes volt a gondolat: pár tízezer forintnyi tartozásért akár a lakása is kalapács alá kerülhet – mert hallott már ilyesmiről nem egyszer. Mert a mai világban mit érnek a berendezési tárgyak? Semmit. És egyébként is: ki küszködne a rozoga penészes szekrénysorral, a 20 éves tévével, vagy a már eleve használtan vett rozsdás hűtőládával? A végrehajtónak filléres tételek, míg neki több évtizedes kuporgatás eredménye. Végrehajtás – már a szó is szorongással töltötte el.”Végre” – a végsőkig elmenve, „hajtás” – az akarata ellenére, akár erőszakkal is. Minden neszre összerezzent-, ha kocsiajtó csapódást hallott, szíve hevesen lüktetett mellkasában, tetőtől-talpig leizzadva rohant az ablakhoz, majd megkönnyebbült, ha ismerőst látott, és nem öltönyös aktatáskás egyént. De a sorsát nem kerülhette el: egy napsütéses reggelen, a szomszéd nénivel (aki a heti friss tojás-adagot hozta nekik) egy időben érkezett a sokkal inkább gázóra-leolvasónak kinéző átlagos külsejű idegen. Illedelmesen bemutatkozott, bemutatta az igazolványát, átnyújtotta a hivatalos iratokat. Nem volt mit tenni: kitárta előtte az ajtót, az életét, a sorsát, és csak abban reménykedett, hogy a VÉGREHAJTÓ is emberből van, még ha a munkája oly rideg is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...