2014/11/27

HETI ÍZPRÓBA:FEKETE RETEK

FEKETE RETEK
Köhögés, rekedtség, torokfájás, nátha - azt hiszem most a lakosság jelentős hányada küzd eme kellemetlen tünetekkel, ahogy az lenni szokott ilyenkor tél elején. A problémák elkerülése érdekében természetesen fontos a megelőzés: a réteges öltözködés, a higiéniai szabályok betartása, az immunrendszer erősítése, a helyes táplálkozás – de ennek ellenére mégis előfordul, hogy az ember „elkap” valamit mindennapi teendői után szaladgálva. Mivel az antibiotikumok alkalmazása enyhébb esetekben ok nélkülinek, fölöslegesnek – és egyre veszélyesebbnek tűnik, a kialakuló rezisztencia miatt ( később, amikor valóban szükségünk van rá- hatástalanok maradhatnak) – célszerű a természet nyújtotta lehetőségekhez folyamodni. Ezen lehetőségek egyik alappillére mai ÍZPRÓBÁNK alapanyaga lehet, és ez nem más, mint a FEKETE RETEK.

Egy kis történelem

Az emberiség ősidők óta ismert és termesztett növénye. Olyannyira, hogy Kínában (ahol manapság az éves fogyasztása eléri a 30 kg-ot/ fő), Egyiptomban, és Indiában már 4000 évvel ezelőtt is termesztették. Európába a római hadsereg hozta az Alpokon keresztül.
A Keresztesvirágúak családjába tartozik – rokonságban áll a mustárral és egyéb retekfajtákkal. Alkata lehet hosszúkás, vagy kerekded. Íze kesernyés, csípős

Mi van benne?

Rengeteg az emberi szervezet számára hasznos anyag: 1,8% fehérjét, 8% szénhidrátot, 10% szárazanyagot, 250 mg/100 g savat tartalmaz. Emellett van benne:
  • mustárolaj-glikozid
  • vitaminok: C-, B1-, B2-vitamin
  • ásványi anyagok: vas, kalcium, magnézium, foszfor, niacin, kálium
  • illóolajok: raphanol és raphanin
  • antioxidánsok: aszkorbinsav, tokoferol, karotinoid és polifenolos komponensek

·         Mire jó?
  • emésztést elősegítő hatású
  • kiváló fertőzések legyőzésére
  • köhögés elleni csodaszer
  •  légút-tisztító – megfázásos betegségek leküzdésére
  • reumás panaszok enyhítésére
  • epekiválasztás meggyorsítására
  •  puffadás ellen – serkenti a bélmozgást
  •  fogyókúránál
  • vízhajtó
  •  lúgosító
  • daganatellenes
  • Baktérium-, és gombaölő
  • nyálkahártya-tisztító
 A KÖHÖGÉS ELLENI GYÓGYSZER

Egy fekete retket vágjuk félbe, kaparjuk ki a közepét, az üreget töltsük meg mézzel, majd alaposan becsomagolva tegyük a hűtőszekrénybe 24 órára. Másnapra a méz átveszi a retek gyógyító hatású összetevőit. Fogyasszuk el az üregből a mézet!

Konyhai felhasználása

A retket elsősorban nyersen, húsok, zsíros ételek mellé fogyasztjuk. A fekete retek belefőzhető a húslevesbe a gyökérzöldségek mellé, hiszen főve a karalábéhoz hasonló az íze. Kiváló friss saláták összetevőjeként, de tudni kell, hogy jellegzetes íze elnyomja a többi összetevőjét, ezért csak kis mennyiséget adjunk mindenhez. Lereszelhetjük tojással, majd sok majonézzel összeforgatva finom pástétomot kapunk, amit friss pirítós kenyérrel fogyaszthatunk.

+1 RECEPT

JOGHURTOS FEKETE RETEK SALÁTA

Hozzávalók:1 kg fekete retek,2 nagy fej lilahagyma, 1pohár natúr joghurt,
1 kis pohár tejföl, 25 dkg trappista sajt, só, friss bazsalikom

A meghámozott fekete retket szeletekre vágjuk, besózzuk, majd a sajtot is felszeleteljük. A lilahagymát felkockázzuk, majd a retekhez keverjük, a sajttal és együtt. Ráöntjük a joghurtot és a tejfölt, majd az apróra darabolt bazsalikomot rászórjuk. Hűtőszekrényben, picit pihentetjük, tálaljuk.

JÓ ÉTVÁGYAT, ÉS MEGFÁZÁSTÓL MENTES SZÉP NAPOKAT MINDENKINEK!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése