2013/12/02

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK: VÁRAKOZÁS



Mindenki másképp viszonyul hozzá: van, aki türelmesen kivárja, hogy megtörténjenek vele a dolgok, míg mások kivont karddal rohannak az események elé. Persze vannak helyzetek, amikor kénytelenek vagyunk várakozni – hiszen nem csak egyedül rajtunk áll mi fog történni. Sorban állás közben gyakran töltöm a várakozás perceit azzal, hogy azt tanulmányozom, ki miképp viseli az adott szituációt. Sokféle reakciónak lehetek szem és fültanúja: az ideges ide-oda kapkodó tekintetektől, a türelmetlenségének hangos méltatlankodással hangot adón át, a birkatürelemmel egyhelyben álldogálóig színes a paletta. Várakozni jó! – mondhatnám, hiszen legalább ezen időre le lehetne csendesíteni azt az idegtépő rohanást, ami az életünket jellemzi. De bizony várakozni nagyon fájdalmas is lehet – gondoljunk csak az orvosi rendelőkben, kórházi várótermekben betegen eltöltött kellemetlen percekre (órákra). De most ne várjanak tovább: vessék bele magukat a LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK következő idézeteibe – tanuljunk mindannyian valamit a várakozás művészetéről.

„Ha fájnia kell, akkor most fájjon - mondtam. Mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni. Ha választania kell, hát válasszon hamar. Én várni fogom. Vagy elfelejtem. A várakozás fáj. A felejtés is fáj. De minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk.”(Paulo Coelho)

„Olyasmi elvesztése miatt sírok, ami sosem volt az enyém. Milyen nevetséges! Gyászolni valamit, ami soha nem is volt - az istenverte reményeimet, az istenverte álmaimat és megkeseredett várakozásaimat.”(E. L. James)

„Ha türelmetlen vagy, mindig elrontod az örömödet. Ha valamit szeretnél, legyen öröm a várakozás is. (...) Semmi sem történik előbb, mint ahogy eljön az ideje.”(Kálnay Adél)
„Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt.
Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát:
- Nem unod a várakozást?
- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.
- Miért?
- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.
Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk.”(Paulo Coelho)

„A várakozás ott csal meg, ahol
Legtöbbet ígér; s akkor sikerül,
Mikor a remény csüggedésbe hűl.”(William Shakespeare)
„Meg fogod tudni (...), milyen az, amikor annyira vársz valaminek a bekövetkeztére, hogy minden gondolatod, légvételed e köré fonódik, és mire megvalósul, amire vágytál, elfelejtesz örülni, mert azt sajnálod, hogy elveszítetted az időközben hozzád nőtt várakozást.”(Vavyan Fable)
„Lehet, hogy az ember nem kapja meg, amire vágyik, de ez sem foszthatja meg a várakozás boldogságától.”(Lucy Maud Montgomery)
„Van a várakozás... Ami sokféle lehet. Várhatsz olyasmit, amit valójában nem vársz, de mégis, kénytelen vagy, mert nem kerülheted el. Várhatsz olyasmit, ami már megszokottan érkezik életedbe, ami közömbös, ami mégis, mindig érkezik, és elviseled. De van, amikor olyasmit vársz, ami már a várakozás idején különös varázzsal tölt el. Ami életedben csak nagyon ritkán fordul elő - ha egyáltalán megadatik valaha is. Várakozás egy találkozásra, várakozás Valakire, akit ismersz, mégis, most ismered meg. Akinek tudod az érintését, mégis, most érint meg. Akinek hallottad hangját, mégis, most hallod meg. Akinek érzed szépségét, mégis, most látod meg. Akinek ismered ölelését, mégis, most öleled meg. És várod. Várod ezt a találkozást. Várod, hogy megismerd, hogy megérintsd, hogy eggyé válj vele, hogy a találkozás csodája egy másik világba repítsen. „(Csitáry-Hock Tamás)
„Ha eszembe jut, hogy valami jó fog történni, szinte magasba emel a várakozás jóleső öröme, de a következő pillanatban arra térek magamhoz, hogy óriási huppanással esem a földre. De... az a repülés - amíg tart - olyan mámorító... mintha egyenesen átszállnék a naplementén! Ezért az érzésért még a puffanás sem nagy ár.”(Lucy Maud Montgomery)
„Mi kell ahhoz, hogy valaki elégedett legyen? Beteljesült kívánságok, kielégülés... Esetleg még annyi, hogy ne kelljen sokáig várni a vágyak teljesülésére, mert a hosszú várakozásban megavasodnak a kívánságok is.”(Szilvási Lajos)
„A váratlanra való várakozás teszi az ember életében izgalmas élménnyé az időt.”(Wass Albert)
„Várakozás a legjobb dolog a világon, főleg ha valaki "olyanra" vársz. Várakozás a legrosszabb dolog a világon, ha valaki olyanra vársz, aki messze jár. Várakozás a legjobb dolog a világon. Az azt jelenti, van remény.”(Csabai Márk)
„A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”(Pilinszky János)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése