2015/03/09

ARCKÉPCSARNOK

Max Theiler 

Max Theiler (Pretoria, 1899. január 30. – New Haven, 1972. augusztus 11.) dél-afrikai származású, amerikai Nobel-díj-as virológus.1899-ben született a jól ismert állatorvos, Sir Arnold Theiler és Emma Theiler négy gyerekének egyikeként.Tanulmányait 1916-1918 a fokvárosi orvosi egyetemen, majd az angliai St. Thomas' Hospitalban és a londoni Trópusi Intézetben folytatta, 1922-ben szerezve meg orvosi diplomátját. Ugyanebben az évben már az Amerikai Egyesült Államokban, a Harvard Egyetem bostoni intézetében dolgozott. 1930-tól a Rockefeller Intézet nemzetközi egészségügyi osztályára került, ahol végül a víruskutató laboratórium igazgatója lett. 1964-től a Yale Egyetem mikrobiológia- és járványtanprofesszora. Sárgalázzal kapcsolatos kutatásait 1920-ban kezdte el, majd 1951-ben a Rockefeller Alapítvány kutatójaként dolgozta ki ennek a betegség ellenszerét, az ún. D17 vakcinát. Eredményeit 1951-ben a Yellow Fever című könyvében publikálta és ezirányú munkásságáért még abban az évben fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése