2014/12/27

HETI ÍZPRÓBA : SZILVESZTEREZZÜNK


Itt az év vége – jönnek a fergeteges óév-búcsúztatók, az önfeledt szórakozás órái. Ez az év legzajosabb, legvidámabb napja – s az újév napjával együtt számos babona és szokás kapcsolódik hozzá. Nos, hogy ezekből ki- mire esküszik, egyéne válogatja – mindenesetre valamennyi a következő év sikerességét, gazdagságát, jólétét, boldogságát, szerencséjét célozza meg – ezért még a „hitetleneknek” is érdemes a biztonság kedvéért egyet-kettőt megfogadniuk belőle. Ez persze nem is fog nehezükre esni, hiszen nagyon sok hiedelem az ekkor fogyasztott ételekkel van összefüggésben.



  •  Együnk mindent, ami apró szemes – mák, lencse, bab – fogyasztása bőséget, anyagi gyarapodást eredményez. A megfőtt lencse még szilveszter éjjelén kerüljön ki az asztalra – és az legyen az újévi legelső étel, amit eszünk.
  • Újévi malac – „kitúrja a szerencsét”. Szárnyast viszont semmiképpen ne válasszunk, mert „elkaparja” azt.
  • Újév napján tilos mosni, teregetni – mert ez valaki halálát okozza, de ugyanígy tilos kidobni a szemetet is – mert a szerencsénket vele együtt kiöntjük.
  • Újév napján ne kérjünk, és ne adjunk kölcsön.
  • Tartózkodjunk a veszekedéstől is – hiszen ilyen veszekedős lehet az egész évünk.


RECEPTEK



SZIÉVESZTERI FŰSZERES BABLEVES

Hozzávalók: 2 evőkanál olívaolaj,2 nagy vöröshagyma,2 szál zellerszár, 3 nagyobb sárgarépa, 5 gerezd fokhagyma, kakukkfű, rozmaring, fűszerpaprika, 3 paradicsom, 3 liter zöldség alaplé, 50 dkg tarkabab, 1 kisebb fej kelkáposzta

Az olajat felmelegítjük. Hozzáadjuk a felaprított hagymát és zellerszárat. Megpirítjuk, hozzáadjuk a felaprított sárgarépát, paradicsomot, fűszerpaprikát, zöldfűszer leveleket, és belepréseljük a fokhagymát. Közben lecsepegtetjük az előző este beáztatott babot, és a káposztát vékonyan felszeleteljük. Amikor a sárgarépa megpuhult hozzáadjuk a babot és káposztacsíkokat,és addig főzzük, amíg a hozzávalók megpuhulnak. Melegen tálaljuk.

LENCSESALÁTA

Hozzávalók:
60 dkg lencse, 1 konzerv kukorica, 5 szál sárgarépa, 3 fej hagyma, 4 főtt tojás, olaj, egy citrom leve, só, bors, babérlevél

A lencsét sózott, babérlevéllel ízesített vízben puhára főzzük, leszűrjük, és elkeverjük a citromlével és az olajjal. Megborsozzuk, kihűtjük. A sárgarépát és a hagymát karikára vágjuk, kevés olajon megpároljuk. Amikor kihűlt, a kukoricával együtt a lencséhez keverjük. Szükség szerint sózzuk, borsozzuk.

LENCSEFŐZELÉK

Hozzávalók:
60 dkg lencse ,3 evőkanál olaj, 2 púpos evőkanál liszt, 1 pohár tejföl, 1 nagy fej vöröshagyma, só,  citromhéj

A gondosan kiválogatott, előző este beáztatott lencsét másnap annyi vízben, amennyi éppen ellepi, sóval és citromhéjjal ízesítve puhára főzzük. Ezután az olajból, a lisztből meg a hagymából barna rántást készítünk, és ezzel sűrítjük be a főzeléket. Megtejfölözve tálaljuk.

SÜLT CSÜLÖK

Hozzávalók:
egy egész csülök, 1 citrom, majoránna, olaj, só, bors , sör

A csülköt beirdaljuk, majd citrommal bedörzsöljük. Sózzuk, borsozzuk. Egy római tál aljára olajat öntünk és beletesszük az előkészített csülköt. Olajat és majoránnát összekeverünk és megkenjük vele a csülök felületét. A római tálban előmelegített sütőben sütjük. Sütés közben sörrel locsolgatjuk - ettől szép piros lesz!

ÚJÉVI MÁRTOGATÓ

Hozzávalók: 3 nagy gerezd fokhagyma, 2 dl sör, 3 dl fehérbor, citromlé, 50 dkg ementáli sajt, 3 cl konyak, 1 evőkanál étkezési keményítő, só, bors, pirospaprika, reszelt szerecsendió

Egy fazekat dörzsöljük be jól fokhagymával, öntsük bele a bort, a sört, és lassú tűzön melegítsük. Amikor felforrósodik, adjuk hozzá a citromlét, a reszelt sajtot, és addig kevergessük, amíg a sajt teljesen elolvad. Tegyük hozzá a konyakban elkevert étkezési keményítőt, és pár percig főzzük együtt. Közben folyamatosan kevergessük és fűszerezzük ízlés szerint. Tálaláskor a tetejét szórjuk meg pirospaprikával. Sonkakockákat, karikára vágott virslit kínáljunk hozzá.

SAJTTEKERCS

Hozzávalók: 40 dkg bármilyen fajta reszelt sajt vegyesen, 2 nagy, héjában főtt burgonya, 20 dkg vaj, 1 dl tejföl, 5 gerezd fokhagyma, só, 4 evőkanál túró, bors, 1 csokor kapor.

A vajat habosra keverjük a túróval, sózzuk, borsozzuk, hozzákeverjük a megmosott és finomra metélt kaprot, és a tejfölt. Belekeverjük a reszelt burgonyát és a zúzott fokhagymát. A reszelt sajtot teflonedényben, kis lángon, folytonos keverés közben nyúlósra olvasztjuk, majd egy kiterített, nagy alufólia lapra rakjuk, nyújtófával vékonyra kinyújtjuk, megkenjük a burgonyás krémmel. Szorosan felcsavarjuk, a tekercs két végén összenyomjuk, hogy a töltelék ne folyhasson ki. Hűtőszekrényben legalább egy napig dermesztjük. Tálalás előtt ujjnyi vastag szeletekre vágjuk és megmosott, leszárított salátalevelekre rakjuk.

SÜLT OLDALAS

 Hozzávalók: Sertés oldalas, só, fokhagyma, vöröshagyma, olaj, lilakáposzta, kristálycukor, ecet, köménymag.

A sertés oldalast előkészítjük, formázzuk. Ízesítjük sóval, köménymaggal, forró olajjal meglocsoljuk, egész fokhagymát és cikk-vöröshagymát teszünk mellé, majd sütőben locsolgatva készre sütjük. A lila káposztából hagyományos módon párolt káposztát készítünk.

SAJTOS ROPOGTATNIVALÓ

Hozzávalók:30 dkg liszt, 30 dkg margarin, 30 dkg főtt, áttört burgonya, 30 dkg sajt, só, a tetejére 2 tojás, 15 dkg reszelt sajt

Ha a burgonya kihűlt, a margarinnal, a liszttel és a tojással összegyúrjuk, megsózzuk és kétszer egymás után vékonyra kinyújtjuk, háromszorosan összehajtva. A tésztát hideg helyen egy órát pihentetjük. Vékonyra nyújtjuk és ujjnyi széles csíkokra vágjuk. A tepsibe téve tojással megkenjük, és reszelt sajttal megszórjuk. Pirosra sütjük.

 MINDENKINEK KELLEMES SZILVESZTERI IDŐTÖLTÉST!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése