2014/10/06

HETI HÍRMORZSÁK 40.hét


LETELEPEDÉSI TÁMOGATÁS HÁZIORVOSOKNAK

 Budapest, 2014. október 4., szombat (MTI) - Október végéig pályázhatnak letelepedési támogatásra azok a háziorvosok, akik vállalják, hogy legalább 4 évig tartósan betöltetlen háziorvosi körzetben dolgoznak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága szombaton az MTI-vel.

    A közlemény emlékeztet arra, hogy az Emmi kezdeményezésére elfogadott kormányrendelet nyomán az Országos Alapellátási Intézet javaslata alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) augusztus elsejével írta ki a pályázatot, amelynek célja, hogy a legalább 12 hónapja betöltetlen körzetekben ösztönözze az orvosok letelepedését. A pályázók 6-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, amennyiben vállalják, hogy legalább 4 évig a praxisban dolgoznak.
    A pályázati feltételek elérhetők az OEP honlapján.
    Az 500 millió forintnyi keretösszeg lehetőséget biztosít a háziorvosi tevékenység végzéséhez szükséges munkakörülmények javításához - húzta alá az Emmi.
    A közleményben kiemelték: az Emmi egészségügyi államtitkársága "nagy hangsúlyt fektet az alapellátás erősítésére, ezen belül is az emberi erőforrás utánpótlásának biztosítására és a kapuőri szerep támogatására". Az alapellátás fejlesztéséhez 2014-ben több mint 10 milliárd forint plusztámogatást biztosít a kormány, amelynek részét képezi a jelenlegi pályázati összeg - tették hozzá.


AZ EMLŐRÁK VESZÉLYEI

    Szeged, 2014. október 4., szombat (MTI) – Mintegy százan sétáltak végig a szegedi Belvárosi hídon szombaton délelőtt, hogy felhívják a figyelmet az emlőrák veszélyeire, valamint az önvizsgálat és a szűrővizsgálatok fontosságára.
    Kovács Istvánné, a Rákbetegek Országos Szövetsége Szegedi Napforduló Szolgálatának vezetője elmondta, az akció célja, hogy minden nő figyeljen oda önmagára, végezzen rendszeres önvizsgálatot, és ha bármilyen elváltozást tapasztal, haladéktalanul forduljon orvoshoz.
    A szakember közölte, nagyon fontos, hogy minél többen vegyenek részt a szűrővizsgálatokon is.
    Kothencz János, a Fidesz-KDNP szegedi polgármesterjelöltje, aki több, jobb- és baloldali képviselőjelölttel együtt részt vett a sétán, hangsúlyozta: nagyon fontos felhívni a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre.
    A polgármesterjelölt, aki a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálatának vezetője is, elmondta, a szervezet egyre inkább igyekszik kivenni a részét a megelőzésből, hiszen a munkatársak kétharmada nő.
    A politikus úgy fogalmazott, „nagyon sajnálja, hogy Szeged polgármestere, Botka László nincs jelen egy ilyen fontos rendezvényen”.
    Tóth Károly (MSZP) önkormányzati képviselő, a rendezvény megnyitóján kifejtette, a másokra való odafigyelés, a tudatos életmód mindannyiunk közös felelőssége.
    Egyre többen élnek közöttünk, akik segítségre szorulnak, a velük való törődés a család, az önkormányzat és a civil szervezetek kötelessége is - mondta a politikus.


   
MENTŐKRE TÁMADT EGY SÉRÜLT ZALÁBAN

Nagykanizsa, 2014. október 3., péntek (MTI) - A mentőápolót és a mentőautó vezetőjét is megütötte Galambokon egy idős férfi, akit sérülései miatt akartak kórházba vinni - közölte pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
    Csütörtökre virradó éjszaka a zalakarosi járőrök hívtak mentőt egy akkor magatehetetlen, vérző férfihoz. A mentőautó kiérkezésekor a 74 éves férfi először elutasította az ellátást, majd mégis beleegyezett abba, hogy kórházba vigyék.
    A mentők a rendőrök segítségével betették a férfit a mentőautóba, de nem sokkal később a sérült szidni kezdte az ápolót, majd rátámadt, és többször megütötte. A gépkocsivezető emiatt azonnal megállt, segíteni próbált a kollégájának, de az idős embert nem sikerült lecsillapítani, a férfi a gépkocsivezetőt is megütötte, majd belerúgott a mentőautóba.
    A mentők ekkor a zalakarosi járőröket hívták, akik a férfit a pszichiátriára vitték.
    Az első orvosi vélemény szerint mindkét egészségügyi dolgozó nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A sérült ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.



GYÓGYNÖVÉNYES TAKARMÁNYOZÁS

    Budapest, 2014. október 4., szombat (MTI) - Befejezte a gyógynövényes takarmányozással előállított tej és tejtermékekkel összefüggő kutatás-fejlesztési (K+F) projektjét a Bicskei Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt., a közel 210 millió forint összköltségű fejlesztéshez a mezőgazdasági nagyüzem 104,46 millió forintos európai uniós támogatást kapott.
    A zrt. közölte: a projekt 2012 tavaszán kezdődött. Az Etyek Ödön-majorban a szarvasmarhák ellenőrzött körülmények között, a lehető legtermészetesebb forrásból jutottak hozzá a gyógy- és fűszernövényekhez. A laboratóriumi vizsgálatok bizonyították, hogy a gyógy- és fűszernövények etetésével nő a tej és tejtermékek beltartalmi értéke és ízük is javul.
    A fejlesztés eredményeként elkészült a gyógynövényes takarmányozás és tejtermék előállítás technológiai leírása, valamint az optimális gyógynövény összetételű vetőmagkeverék - írták.
    A komplex élelmiszer-termelést végző, állattenyésztéssel is foglalkozó mezőgazdasági zrt. 2300 hektáron folytat szántóföldi növénytermesztést. Éves nettó árbevételük 2013-ban közel 1,5 milliárd forint volt, 120 dolgozót foglakoztatnak.

ADOMÁNY

    Szolnok, 2014. október 4., szombat (MTI) - Az álláskeresők munkahelyhez jutását segítő programjához több mint százmillió forintot kapott adományként az Ökumenikus Segélyszervezet.
    A pénzt a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. gyűjtötte össze úgy, hogy az idei nyáron korsónként eladott Soproni csapolt sör árából 10 forintot félretett.
    Az adományt - pontosan 100 millió 998 450 forintot - Joris Huijsmans vezérigazgató adta át jelképesen szombaton, a Szolnokon rendezett sörfesztivál alkalmából tartott sajtótájékoztatón Lehel Lászlónak, a segélyszervezet vezetőjének.
    A rendkívüli támogatásnak köszönhetően a szervezet szakmai tanácsadást, képzést nyújtó programja újabb lendületet kap, így további helyszíneken még több álláskereső számára adhatja vissza az elhelyezkedés reményét - hangsúlyozta Lehel László.
    Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete arról beszélt, hogy az álláskeresőkben, életkortól függetlenül, egy idő után a sikertelen próbálkozások miatt nagyon sok gátlás alakul ki, amelyeken egyedül nem képesek úrrá lenni. Ennek a helyzetnek a feloldásához próbál segédkezet nyújtani a Soproni Jóleső Segítség program.



VONZÓVÁ KELL TENNI AZ EGÉSZSÉGÜGYI PÁLYÁT

    Lille, 2014. október 4., szombat (MTI) - A kormány szeretné vonzóvá tenni az egészségügyi pályát a fiatalok előtt, és ebben a béremelés mellett az is nagy előrelépés, hogy az ápolók gyakorló ápolóként hamarabb beléphetnek a munkaerő-piacra - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi koordinációért és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
    Páva Hanna szombaton a Lille-ben október 2. és 5. között megrendezett a szakmák Európa-bajnokságán nyilatkozott az MTI-nek. Az eseményen 16 szakmában 22 magyar versenyző is összeméri tudását európai kollégáival.
    Páva Hanna hangsúlyozta, hogy az idei az első alkalom, amikor Magyarország az ápolás és gondozás kategóriában versenyzőt indít.
    A helyettes államtitkár elmondta, hogy a szakma presztízsének növelése szempontjából fontosnak tartották a versenyen való megjelenést. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve készítették elő a magyar részvételt ebben a kategóriában, a versenyzők egy kéthónapos speciális felkészítésen is átestek.
    Páva Hanna kifejtette: Magyarországon az egészségügyben egyfajta humánerőforrás-krízis van: kevés az utánpótlás, a szakma elöregedik. Különösen igaz ez a szakápolóknál, ahol az 50 év felé közelít az átlagéletkor.
    Emlékeztetett arra, hogy a már végrehajtott, kétlépcsős béremelés némileg segített mérsékelni a válságot és amennyire a költségvetési források engedik, szeretnék folytatni a béremelést.
    Elmondta, hogy a duális képzés bevezetése előtt csak érettségi után lehetett ápolói, ápolói asszisztensi, valamint gyermekápolói végzettséget szerezni, de a 2013-2014-es tanévtől ezek a képzések visszakerültek a középiskolába, és mintegy 900-an már ilyen keretek között kezdték meg tanulmányaikat. Aki érettségi után még egy évet tanul, gyakorló ápoló lehet, ami azonnali elhelyezkedési lehetőséget jelent, vagyis a korábbiakhoz képest előbb tudnak belépni a munkaerő-piacra - hangsúlyozta a helyettes államtitkára.
    Páva Hanna kitért arra, hogy a tanulószerződés bevezetése szintén segítség a pálya népszerűsítésében, mivel a kórházakat is érdekeltté tette a tanulók foglalkoztatásában.
    Szólt arról is, hogy az utóbbi években európai uniós forrásból több olyan továbbképzést, képzési programot indítottak, amelyek a szakdolgozók szakmai fejlődését segítette.

MOBILTELEFONOS VÉSZJELZŐPROGRAM

    Pécs, 2014. október 6., hétfő (MTI) - Ingyenesen letölthető és telepíthető, okostelefonokon használható vészjelző alkalmazás tesztüzemét kezdte el hétfőn a pécsi önkormányzat.
    Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere jelentette be, hogy a város önkormányzatának megrendelésére elkészült egy olyan, okostelefonokra szánt alkalmazás, amelynek segítségével riaszthatóak a közterület-felügyelők, illetve a rendőrök. Mint mondta, a következő egy-két hétben még tesztüzemben működő, Városvédő nevű program GPS-es helymeghatározásra épül, és azoknak ajánlják, akik veszélyben érzik magukat, de telefonálásra nincs lehetőségük.
    Egyetlen gombnyomással elküldhető a telefon helyét is tartalmazó vészjelzés, amelyet Pécsi Közterület-felügyelet diszpécserközpontjában fogadnak. Ezután az operátor felhívja a jelzést adó készüléket, hogy több információt kapjon, ha pedig nem tud kapcsolatot létesíteni, a helyszínre vezényli a hatóság, illetve a rendőrség munkatársait.
    A polgármester az MTI érdeklődésére elmondta, az alkalmazás nemcsak hivatalos vészjelzésre lesz alkalmas, mert a rendszerben felhasználói csoportokat is ki lehet alakítani, így például a család vagy a baráti kör értesülhet a segélykérésről. A tesztüzem után - várhatóan még októberben - bárki számára elérhetővé válik az okostelefonokon működő program.
    Páva Zsolt utalt arra, hogy az önkormányzat az utóbbi években folyamatosan intézkedéseket hozott a városi közbiztonság javításáért. Jelentősen növelték a térfigyelő kamerák számát, megerősítették a közterület-felügyeletet, több rendőr van a pécsi közterületeken, és a város anyagilag is segíti a polgárőrszervezeteket.
    "Az a célom, hogy Pécs a legbiztonságosabb városok egyike legyen, a polgárok biztonságban érezzék magukat, a bűnözők pedig tudják, hogy itt nem érdemes bűncselekményeket elkövetni, mert rövid úton elkapják őket" - jelentette ki a városvezető.


FORGALOMBÓL KIVONT KÓKUSZRESZELÉK

Budapest, 2014. október 2., csütörtök (MTI) - Szappanos ízű és vegyszeres szagú, jelölésében sem megfelelő kókuszreszelék azonnali visszahívását rendelte el az élelmiszerlánc felügyeleti hatóság.

    A 2014. november 25-i minőség-megőrzési idejű terméken egy allergén anyag feltüntetését is elmulasztották - tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
    A közlemény szerint a vizsgálatot közérdekű bejelentés alapján indította a hatóság. Az eljárás során megállapították, hogy a békéscsabai Trafik Jam Kft. által előállított és az ugyancsak békéscsabai Lacikonyha Magyarország Kft. által forgalmazott "Kókuszreszelék 100 g" elnevezésű termék íze kókuszreszelékre nem jellemző, undort keltő, szappanos. A szaga is kellemetlen, vegyszeres, szappanos, aldehidre emlékeztető.
    A laboratóriumi vizsgálat azt is megállapította, hogy a kókuszreszelék kilogrammonként 37,4 milligramm kén-dioxidot tartalmaz. Ez ugyan a kilónkénti 50 milligramm határérték alatt van, de ennél a mennyiségnél allergénként már fel kellett volna tüntetni a csomagoláson - hívta fel a figyelmet a Nébih.
    A legtöbb fogyasztó számára a kén-dioxid veszélytelen, mivel a szervezetben megtalálható enzim gondoskodik gyors lebontásáról. Akiknek azonban a szervezetében kevés van ebből az enzimből, annál a kén-dioxid tartalmú élelmiszer fogyasztását követően émelygés, hányás, hasmenés, fejfájás tünetei jelentkezhetnek. Szélsőséges esetben a kénvegyületek asztmás rohamot okozhatnak, allergiás, illetve allergiaszerű reakciókat is kiválthatnak.
    Az érzékszervileg nem megfelelő termék forgalomba hozatalával, illetve az allergén anyag feltüntetésének elmaradásával az előállító jogsértést követett el.
    Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az előállítót élelmiszerbiztonsági- és minőségi hiba miatt várhatóan élelmiszerlánc-felügyeleti és élelmiszer-ellenőrzési bírság megfizetésére is kötelezi majd, annak megállapítása folyamatban van.
    A visszahívott terméket a fogyasztók a szokásos eljárás szerint a vásárlás helyére vihetik vissza - közölte a Nébih.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése