2016. december 29., csütörtök

CSAK1PERC: Empátia


A fiatal fiú elképedve nézte a  pár huzavonáját.
-         - Állj fel! Nem hallod! Szedd össze magad, és állj fel! – járkált tehetetlenül a középkorú asszony a földön fekvő férfi mellett.
-         - Nem tudok…- suttogta az elhaló hangon.
-        - Dehogynem! Csak akarnod kell! Támaszkodj a kezeidre! Nem lehetsz ennyire szerencsétlen! Már mindenki minket néz… - nézett körbe az asszony – Ne bámuljanak! Mit bámulnak? Foglalkozzanak a saját nyomorukkal! - kiabálta.
A férfi nem mozdult.
-         - Rettenetesen fáj a lábam… Meg sem bírom mozdítani… - nyöszörögte eltorzult arccal a fájdalomtól.
-         - Segíthetek? – lépett ki a tömegből a fiatal fiú.
-         - Nem. Nem kell… Fel tud ő állni, csak sajnáltatja magát! – utasította el  a nő.
-         - Na! Rajta! Erőltesd csak meg egy kicsit magad! Hiába játszod itt el nekem a hattyú halálát – ha akarod, ha nem, de be kell jönnöd velem vásárolni… - bökdöste meg finoman a cipője orrával a földön fekvőt.
A férfi sűrű káromkodások közepette nagy nehezen feltápászkodott. A bal lábára képtelen volt ráállni.
-         - Le kell ülnöm a padra… Nem tudok ráállni… - ugrándozva tette meg a kétlépésnyi utat a padig.
-         - Mutasd csak! – húzta fel a nadrágszárat gyors mozdulatokkal az asszony, alaposan végigtapogatva a férfi lábszárát. – Kutya bajod… - állapította meg, nem törődve azzal, hogy a férfi felszisszen.
-         - Állj fel! Nem hallod! Szedd össze magad, és állj fel! – mordult újra a férfira.
-         - De nagyon fáj…
-         - Én is kibírtam három szülést, mégsem jajgattam ennyit soha… Gyere, kapaszkodj belém, és menjünk…- nyúlt a férfi hóna alá.
Hangos vitatkozás közepette elbotorkáltak.

A fiú három hét múlva látta őket újra: a férfi begipszelt lába ékesen bizonyította igazát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...