2012/10/24

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK: TEHETSÉG


Tehetség

Hát igen: nagy hírverés kíséretében újra nekilódult a sztár-gyár sokadik darálója – igaz, most más névre keresztelték, de a lényeg ugyanaz. Rövid idő alatt ismertté és szeretetté tenni valakit, aki szinte a semmi közepéről küzdötte idáig magát – és kétségbevonhatatlan előadói tehetségének köszönhetően sokak által körülrajongottá válhat. A siker hullámai magukkal ragadják az érintetteket, sodorják őket az örvénylő események – de a végén csak egy maradhat,- egy, aki „az év hangja, az év előadója, az év énekese „.. stb jelzővel – számos díjjal, és élménnyel vághat neki a külvilágnak. A marcona külvilágnak, ahol már nincsenek védőhálót alkotó sminkesek, menedzserek, stylistok, énektanárok, rendezők – a világnak, ahol végleg eldől: mit ér a tehetsége? Tehetség. Mit is jelent a fogalom a mi „hétköznapi” kis világunkban, ahol a mindennapos gondok közepette, a munkától kimerülten néha-néha elmélázunk azon, hogy mennyivel másabb lehetne az életünk, ha bele mertünk volna vágni rég dédelgetett álmaink megvalósításába, azokba a dolgokba, amihez éreztünk is tehetséget – csak nem volt alkalmunk kibontakoztatni azt. De ki is nevezhető tehetségesnek: az, aki átlag feletti általános és speciális képességekkel rendelkezik, kreatív, és elkötelezett a vállalt feladat iránt. Fontos, hogy idejekorán ezt felismerjék, és fejlesszék – ezért is jók a mai tehetségkutató versenyek – még akkor is, ha tisztában vagyunk azzal az el nem hanyagolható ténnyel, hogy egyben jó üzletet is jelentenek a szervezőknek. De miért is ne? Legalább van egy fórum, ahol bárki ringbe szállhat a sikerért… Ehhez a küzdelemhez kívánok nagyon sok türelmet,kitartást, és akaraterőt a következő gondolatokkal:
„Egy nagy tehetség - amolyan "igazi" -, harmonikus. Mindig, minden korban vannak közönyös tömegek, elbizakodott műértők, pöffedt kritikusok, tehetségtelen partnerek, kontár vetélytársak. Az igazi tehetség mindezt feloldja önmagában.”(Márai Sándor)
„Származás, pénz, tehetség mind kevés, ha a szerencse nem szegődik melléd. S ha minden együtt van, de megbetegszel, az élet mindent visszavesz, amit adott.”(Polgár Ernő)
„A tehetség elsősorban céltudatos és tettre kész akarat.”(Leonyid Leonov)
„A tehetség kicsit olyasmi, mint a szexepil. Ez sem jelenti azt, hogy az illető nagyon szép, sem azt, hogy valamiben nagyon eredményes, mondjuk a csábításban. Csak éppen egy bizonyos területen valami olyasmit tud, ami nem megtanítható.”(Mérő László)
„A szívósság talán a tehetség egy neme. Nem megalkudni, veszély, nyomorúság, betegség, sikertelenség közepette sem; minden nap mindent elölről kezdeni, egy buldog makacs erőszakosságával, céltudatosan, engesztelhetetlen következetességgel.”(Márai Sándor)
„Sok-sok olyan embert ismertem, aki tehetségesnek képzelte magát. Jómagam is ilyen voltam, de az igazi tehetség az egy teljesen más dolog. Nem tudom, honnan származik vagy miből ered, de ez az élet egyik nagy rejtélye, amely kiemel az átlagosság posványából. Mégis vannak olyanok, akik a tehetségükkel nem kezdenek semmit. Ez annyira dühítő! Szóval a lényeg az, hogy ne tékozold el.”(Grimm c. film)
„A tehetség is a természet azon értékei közé tartozik, amely gondozást kíván. Nem kapálást, nyírást, permetezést, csak dús termőtalajt, odafigyelést és szabadságot a növekedéshez.”(Gyarmathy Éva)
„A tehetség (...) a személyes jellemzők és a környezeti tényezők finom interakciója által fejlődik. Ez egyrészt azt jelenti, hogy sokszor nem látható, apró hatások is nagy jelentőségűek lehetnek, másrészt azt implikálja, hogy ha a környezeti tényezőket a tehetség számára elégségesen használhatóvá teszi a társadalom, akkor jelentősen megnöveli a tehetség megjelenésének valószínűségét.”(Gyarmathy Éva)
„A tehetség nagy kincs. A szokásosnál is nagyobb felelősséget jelent egy-egy kiemelkedő képességű gyermek nevelése. A szülőknek hitük mellett szeretetükre, a gyermek igényeinek megértésére és türelemre van szükségük, hogy ne csak csodagyereket, hanem gyerekcsodát is lássanak gyermekükben.”(Gyarmathy Éva)
„A tehetség nem egy műtárgy egy üvegbura alatt, hanem egy lehetséges viszony a világhoz.”(Vavyan Fable)
„Tehetség: más-állapot, amikor az élet viszontszereti az embert.”(Vavyan Fable)
„A puszta szándék még nem tesz hőssé senkit; a bátorság és a tehetség sem elegendő hozzá, még szörnyek és sárkányok is kellenek.”(Jean-Paul Sartre)
„Olcsón senki sem lehet nagy emberré. A lángész könnyekkel öntözi meg alkotá­sait. A tehetség: erkölcsi lény, s mint minden élőlénynek, en­nek is van betegségekre hajlamos gyermekkora. A Társada­lom éppen úgy visszalöki a tökéletlen tehet­séget, mint ahogy a Természet elsodorja a gyönge vagy rosszul alkotott teremt­ményeket. Aki az emberek fölé akar emelkedni, annak elő kell készülnie a küzdelemre, és nem szabad meg­hátrálnia sem­mi nehézség elől. A nagy író olyan mártír, aki nem fog meg­halni.”(Balzac)
„Van benned egy rész, amit átlagosnak, szürkének gondolsz, úgy tekintesz rá, és elhanyagolod. Ez lehet egy tehetség, egy tudás, valamilyen belső tartalmad. Ez a részed most szomjazik arra, hogy foglalkozz vele, hogy feléleszd, megszeretgesd, hiszen szárnyai vannak, és ha életre kelted, vele szárnyalhatsz.”(Ara Rauch)
„A kontrollálatlan tehetség olyan, mint egy görkorcsolyázó polip. Nagy a mozgástere, de soha nem tudod, hogy előre, hátra, vagy oldalra haladsz.”(H. Jackson Brown)
„Az embereket elvarázsolja a tehetség, pláne a zsenialitás. Azt imádják, bálványozzák benne, ami belőlük hiányzik, vagyis a teljességre való lehetőséget, sőt: képességet!”(Vavyan Fable)
„Ahhoz, hogy bármit elérj az életben, először becsvágy kell, aztán tehetség, aztán ismeret, és végül egy jó alkalom.”(Carlos Ruiz Zafón)
„A szülőknek szerintem az a dolguk, hogy megtalálják az egyensúlyt az egészséges biztatás, a tehetség felkarolása, illetve a személyiséget kórosan romboló produkáltatás, sztárolás között.”(Németh Dorottya)
„A tehetség adomány. Meghatározása valószínűleg annyira bonyolult, hogy az egyszerűség kedvéért csak azt mondjuk, Isten adta.”(Bráda Tibor)
„A tehetség univerzális adottság. De rengeteg bátorság kell ahhoz, hogy éljünk vele: merj a legjobb lenni!”(Paulo Coelho)
„A tehetség olyan, mint sportolónál az erő. Sokféle adottsága lehet az embernek, mégsem lesz senkiből világbajnok pusztán azért, mert magasnak, erősnek, gyorsnak született. A munka teszi a sportolót, a művészt pedig a munka, a technika, a szorgalom. Bármilyen okosnak születik is valaki, az csak útravaló. Akkor tudod felhasználni, ha előbb jó fegyvert kovácsolsz a gondolataidból.”(Carlos Ruiz Zafón)
„Tapasztalataim szerint amit a legtöbb ember szerencsének hív, az valójában nem más, mint a tehetség kombinálása a kedvező alkalom felismerésének képességével.”(Timothy Zahn)
„A tehetség csendben alakul ki, de a jellem a világ viharaiban.”(Johann Wolfgang von Goethe)
„A különbség a sikertelen és a sikeres ember között nem feltétlenül a tehetség, hanem a kitartás.”(Adam J. Jackson)
„A tehetség isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül mit sem ér.”(Steven Gerrard)
„A művész semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül.”(Emile Zola)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése