LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK: EMLÉKEK

Emlékek… Halovány képek a múltból. Hangulatok, érzések, ízek, illatok, érintések, gondolatok, benyomások A szülői karok biztonságos ölelése, az első bizonytalan lépések, az egyre bővülő világ, a bizalom, a félelem az ismeretlentől, a gyorsan születő és múló barátságok, a fellobbanó szerelmek, a kétségbeesett ragaszkodás, a tanulás, a karrier, a munka , az igazi megismerése, a házasság, a gyermekvállalás boldogsága, féltékenység, sikerek, kudarcok, csalódások, nyaralások, betegség, ünnepek, gyász, megpróbáltatások. Emlékek- velük vagyunk teljesek, hozzánk tartoznak, formálnak és alakítanak, de nem köthetnek gúzsba…A múltat le kell zárni-, tartja a mondás,és ez így igaz. Túl kell lépni rajta – a rosszat elfeledve, a jóról néha nosztalgiázva, bátran tekinteni a jövőbe, és megélni a jelen minden csodás pillanatát…

 

„Gyakran olyan apróságokon idegesítjük föl magunkat, amelyekkel nem kellene törődnünk, és el kellene felejtenünk... Itt vagyunk ezen a földön, csak néhány évtized az életünk, és sok visszahozhatatlan órát fecsérelünk el olyan bajokon töprengve, melyekre egy év múlva már sem mi, sem más nem fog emlékezni.”(André Maurois)

„Hogy az embernek kell-e az emlékezés? Úgy, ahogy a járás kell a lábnak. Anélkül elsorvad. Aki nem emlékezik, az tudatsorvadásban szenved, valamilyen szervét nem használja, ami a többire is bénítólag hat. Nekem kell az emlékezés, mert az élet így kevésbé unalmas. Bárhol vagyok, bármilyen álmosító környezetben, mindig kiszökhetem, hátrébb gurulhatok pár évtizeddel, elszórakoztathatom magamat. Nincs személyiség jelentés dús biográfia nélkül.”(Konrád György)

„Ha elveszítem a múltamat, akkor elveszítem önmagamat. Akkor nem látom, hogy mi köt az élethez. Az emlékek százlábú bogarak lábai. Velük a világba kapaszkodom. Voltam, tehát vagyok.”(Konrád György)

„Az éber emlékezés is önkényes: előhívjuk a tudatunkból azt, akit akarunk. Akit nem, azt visszaküldjük. Idő teltével az ember magányos színházmester lesz, körülötte árnyak, színes árnyak akár. A fiatal képzelődik, a felnőtt cselekszik, az öreg emlékezik.”(Konrád György)

„Aki nem emlékezik, az nincs. Az emlékektől lesz egy ember valóságos, tőlük lesz a múltnak teste. Az ember egyénileg is, csoportosan is tanuló lény, s ha van esze, nem ismétli meg a bajhozó hibáit. A személyiség: reflektált emlékezet.”(Konrád György)

„Emlék. Van, amit szándékosan tárolunk, mint például a vonásokat, a szeretett lény mosolyát, mélyreható pillantását, és ezeket a tudatosan tárolt dolgokat bármikor előhívhatjuk, ha szükségünk van rájuk. (...) Viszont a tudatalattink is emlékszik, talán még intenzívebben. Ezeket az emlékeket nem tudjuk az akaratunkkal előcsalogatni, váratlanul csapnak le ránk. Elég egy illat, egy szín, egyetlen szó, és a tudatalattink máris a felszínre hív elfeledettnek vélt jeleneteket, párbeszédeket, vagy akár egy ölelést. Ezek megrendítőbbek, mint bármely tudatosan tárolt pillanat.”(Benina)

„Mindenki ismeri az emlékezés gyönyörét - a finom szenzációt, mellyel elfog a múlt és néha ismeretlen mámorba ringat. Zenei motívumoknak, dallamtöredékeknek jellemző szerepe van itt - hozzátapadnak az életmozzanatok tömegeihez, egész életszakaszokhoz; s ha felmerülnek, gyöngéd élvezet kíséretében mindent magukkal hozhatnak az öntudatba. Milyen zsibbasztó érdekességgel hat ránk egy-egy rég elfelejtett arc, ha újra feltűnik, hogy megragad minden illat, vagy akár bűz - ha a múlt egy letört darabját képes magával hozni!”(Gergő Endre)

„Nem tudom megváltoztatni a múltamat, csak a jövőm fölött van hatalmam. Képes lehetek úgy hordozni a jóindulatodat, akár egy sima követ a tenyeremben, vigaszt, amikor az emlékek gyötörnek. Hogy történhetett meg ez? Végtére is beismerni egy hibát-annyit jelent, hogy valaki bölcsebb ma, mint tegnap volt.”(Karin Alvtegen)

„Az emlékezet a fölösleges dolgok raktára, afféle kamra, melyben régi cipőkkel telegyömöszölt poros kosarak, leszakadt fülű kofferok, mindenféle rongyok, ernyők, üvegek, albumok, drótok, fél pár kesztyűk alusszák álmukat, amíg végleg ki nem dobják őket. És por, por, sűrű, renyhe por, az idők pora.”(Jurij Trifonov)

„Az emlékezet olyan, mint a háló, nem szabad túlságosan megfeszíteni, hogy a nagy súlyt is megtartsa. Ami túlságosan nehéz, csak hulljon ki, repüljön ki belőle. Különben örökös feszültségben telik el az élet.”(Jurij Trifonov)

„Az emlékek nem fájnak, legyenek bár boldogok vagy szomorúak, örömteliek vagy fájók, rosszak vagy jók: az embereknek az életet jelentik. Az érzelmek, amiket az emlékek keltenek, ártatlanok, ez a szeretet. Ezért van remény a világban.”(Nyughatatlan lélek c. film)

„Biztos csupán a múltad, az, ami megesett

ténylegesen veled, mert emlékezni is

csupán erre lehet. Más emlékeivel

nem töltheted ki se múltad, se jelened.

Hogy ki vagy, kivé lettél,

egy dolog szabja meg,

bárhova is vetődj el:

a gyökered.”

(Sulyok Vince)

„Ki nem ismeri a bánatos érzést, mikor sokévi távollét után hazaérve, mindent olyan ósdinak, elhagyatottnak látunk, és panaszosan szól hozzánk minden tárgy, gyermekkorunk jó ismerősei; minél vidámabbak a hozzájuk fűződő emlékek, annál mélyebb bánat fogja el a szívünket.”(Gogol)

„Tűrd el, ha kell, az igazságtalanságot, de igazságtalansággal ne viszonozd azt. Sokkal keserűbb emléket hágy maga után azon igazságtalanság, melyet máson elkövettünk, mint amelyet másoktól szenvedünk, s a legfájdalmasabb, legtartósabb szemrehányás az, mit önkeblünkben olvasunk, mert azt sem későbbi bánatunk, sem jótéteink nem képesek egészen elnémítani.”(Deák Ferenc)

„Maga szerint nem adomány, hogy az ember csak előrenéz, és nem hátra? (...)

- Rémes egészen elfelejteni a múltat... Mert akkor olyan, mintha meg sem történt volna. (...) Emlékek kellenek ahhoz, hogy az ember életben tartsa a múlt dolgait.”(Kate Morton)

„A szakadatlan emlékezés az őrület poklába vezet.”(Jack London)

„Itt nincsen nappal, nincsen éjszaka,

csak emlékek adják az életet,

úgy bennem élsz most, mint talán soha,

s ha magam védem, téged védelek.”

(Palotai Boris)

„Mindig minden megszépül utólag

összebékül az árnyék a fénnyel

az emlékezet nem törődik a ténnyel.”

(Fecske Csaba)

„Mily szép visszanézni, emlékezni az ifjúságra, mely már messze tűnt! Újra sétálni a mezőkön! A rosszat az ember szívesen felejti s még ha a legnagyobb nyomorban töltötte is: szép volt. Vannak zordabb lelkek, akik tudják, hogy nem volt benne szépség - de ki az, aki nem szívesen kápráztatja el magát emlékeivel!”(Füst Milán)

„Csak az a sok emlék ne volna!

Miktől nyugodnunk nem lehet...

Mik Őt mindig elénk idézik...

És felszakítják a sebet...”

(Nadányi Zoltán)

„Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet.”(Edmonde Charles-Roux)

„Hallottam egyszer egy találó meghatározást: "A boldogság egészség és rövid emlékezet!" Sajnálom, hogy nem tőlem származik, mert nagyon igaz.”(Audrey Hepburn)

„Akik szerettek minket, és akiknek segítettünk, azok akkor is emlékezni fognak ránk, ha minden nefelejcs elhervadt már a sírunkon.”(Charles Haddon Spurgeon)

„És ami talán a legszebb a percben! Percek alatt történik valami apróság, valami gyermekes általánosság, és aztán mindig, aztán örökké emlékezni kell rá.”(Darvasi László)

„Az emlékezés akár az álom: átkölti a dolgokat, fölnagyítja, kiszínezi, eltorzítja életünk eseményeit, vagy tündéri széppé varázsolja őket. Föltámasztja a holtakat, megöli az élőket, agyunknak valamely rejtélyes rekeszéből elővarázsol elfelejtett arcokat, érzéseket. Hangokat hallunk: zenét, dallamot, szavakat, soha el nem mondott vallomásokat, és sokszor feledteti velünk azt, ami valóban megtörtént.”(Várnai Zseni)

„Az emlékezet a leghosszabb betegség, mert annak az idő a gyógyszere.”(Jókai Mór)

„Az emlékezet. Az életünk egyetlen mércéje. Ha nem emlékeznek ránk, az olyan, mintha nem is léteztünk volna. Miután meghalunk, és örökre elfelejtenek, mondhatjuk, hogy talán meg sem történt az életünk. A boldogság és a bánat mind semmivé foszlik. És szeretnénk azt hinni, hogy ha nyomot hagyunk a világban, ha beírjuk a nevünket a történelembe, és minden eljövendő nemzedék hall majd rólunk, ha adunk valamit a világnak, ha a belünket is kidolgozzuk, vagy ha valami igazán különlegeset csinálunk - akár negatív értelemben is -, akkor halhatatlanná válhatunk.”(Drew Lerman) 

„Úgy élj, hogy visszanézhess. Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. Nehogy sajnálkoznod kelljen... Okosan élj. De főleg: szépen. Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben. Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is. Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. Hogy ne felejtsék el a vonulásodat. Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen... Akkor jól éltél. Akkor éltél helyesen. Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jóleső emlékek felizzó melege. Úgy élj!”(Hankiss János)

KELLEMES NOSZTALGIÁZÁST MINDENKINEK !!!