2012. július 4., szerda

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK : A HARAG

Ki ne ismerné azt az érzést, amikor a sértettség, a csalódottság, a tehetetlenség, az indulat eluralkodik egész valóján. Harag,- lecsaphat hirtelen nagy erővel, de kialakulhat fokozatosan is, mintegy érlelődve bennünk – bosszúvággyal párosulva. A harag rossz tanácsadó – tartja a mondás, s milyen igaz: hiszen számtalan negatív következménnyel járhat, ha nem vagyunk képesek fékezni érzelmeinken. A haragnak – bármilyen hihetetlen is – vannak típusai. Haragra gerjedhetünk életösztönből, – pl. utcai rablás – amikor a feltámadó düh elnyomja félelmeinket, és képesek vagyunk megvédeni magunkat. Haragudhatunk akkor is, ha indokolatlanul, és igazságtalanul megbántanak, vagy megszégyenítenek bennünket. A legnagyobb problémát viszont az jelenti, ha öncélúan haragszunk, holott semmi okunk nem lenne rá. Ami persze állandósulhat is - megmérgezve ezzel önmagunk és családtagjaink mindennapjait. Fontos, hogy mindig tudjuk kordában tartani haragunkat –s ha problémáink támadnak, igyekezzünk emberi hangon megbeszélni azokat.

„A szeretet és a gyűlölet nem vak, csak el van kápráztatva a tűztől, melyet magukban hordanak.”(Friedrich Nietzsche)
„Ha valakinek kötekedhetnékje van, a hallgatás ugyanolyan bosszantó a számára, mint a visszabeszélés.”(Lakatos Menyhért)
„Nem könnyű önmagunk elől elrejteni gondolatainkat, főleg, ha az bosszúvággyal is párosul.”(Lakatos Menyhért)
„Ne légy pukkancs! Az ember sok olyat mond dühében, amit nem gondol komolyan, mégis nagyon fájhat, örök nyomot hagyhat. Ne herdáld el könnyelműen, indulatból életed értékeit!”(Popper Péter)
„A vita rendszerint viszállyá fajul.”(Jane Austen)
„Ne hergeld fel magad olyasmin, amiről úgyse tehetsz semmit.”(Rebecca Skloot)
„A szavak hatalmas erejével egymást boldoggá is tehetnénk, mégis inkább fájdalmat és szenvedést teremtünk. Mindezt persze öntudatlanul tesszük, így okozva problémát (...). Nem tanítottak meg a szüleink bánni a szavakkal, mert annak idején az ő szüleik sem tudtak bánni a beszédteremtő erejével. Öntudatlan reflexként az egótok parancsára direkt bántjátok a többi embert - a legtöbbször azokat, akiket állítólag a legjobban szerettek.”(A. J. Christian)
„Az együttérzés szelíd, békés, gyengéd természetű. Ugyanakkor erőteljes, hatalmas érzés. Mégsem jelent veszélyt senkire. Azok viszont, akik könnyen elvesztik a türelmüket, megbízhatatlanok, veszélyesek. Az én szememben a harag fellobbanása a gyengeség nyilvánvaló jele.”(Tendzin Gjaco)
„Az arrogancia mögött legtöbbször kisebbrendűségi érzés bújik meg.”(Barbara Berckhan)
„Ön dönti el, hogy egy támadás eltalálja-e. Senki más. A támadója egy bántó megjegyzést vág az arcába. Azt azonban nem tudja megszabni, hogy ön mit kezd ezzel. Olyan, mintha kesztyűt vágnának az arcába. Öné a döntés, hogy felveszi - és harcol - vagy nem. Ha találva érzi magát, akkor felveszi. Valójában mindannyian verhetetlenek vagyunk. A kesztyűt egyszerűen ott hagyhatjuk a földön.”(Barbara Berckhan)
„Akárhányszor elbuksz is, nem győzvén le indulataidat, ne csüggedj, mert minden erőfeszítésed e harcban gyengíti szenvedélyed, és megkönnyíti győzedelmed felette.”(Lev Tolsztoj)
„Ha a kellemetlen dolgok megterhelnek, és érzed a haragod vagy a felháborodásod megjelenését, menekülj ettől, és ne veszítsd el az önuralmadat! Minél több gyakorlatot szerzünk abban, hogy akaraterőnk segítségével visszanyerjük lelki nyugalmunkat, annál inkább megerősödik a képességünk lelki nyugalmunk megőrzésére.”(Marcus Aurelius)
„Figyelj a vitákra, de vitába ne keveredj! Isten őrizzen az indulatosságtól és kapkodástól még az apró kifejezésekben is!”(Gogol)
„Általában a legtöbb pár, ha vitatkozni kezd, öt perc múlva már a vita hangnemén és stílusán veszekszik.”(John Gray)

„A vitákat azzal kerülhetjük el, ha sosem feledjük: párunk nem arra figyel, amit mondunk, hanem arra, ahogyan. Ahhoz, hogy vita kerekedjen, két ember kell, de a megállításához egy is elég.”(John Gray)
„A gonoszság csak pillanatnyi fellobbanás, de nyomában kiégett porhüvelyt hagy.”(Cabot)
„Ha valaki megsért téged és te élesen vissza akarsz vágni, előbb végy mély lélegzetet és ne beszélj addig, amíg gondolataid teljesen meg nem nyugodtak. Ez a módja a lélegzésnek, védelem az élet minden viszontagságai közepette, mert erőt, hatalmat kölcsönöz és a nehéz napokban reményteljesebbé és vidámabbá tesz.”(Alexy Elza)
„Nagyon nehéz összeszidni egy embert, aki beismeri a hibáját.”(Ioan Slavici)
„Valamennyiünknek megvan az a kis gyengéje, hogy magunk iránt kissé elnézők vagyunk, s inkább valamely felebarátunkat hibáztatjuk,  akin aztán kitöltjük a bosszúnkat, például szolgánkat, aki éppen jókor kerül a szemünk elé, vagy alárendelt hivatalnokunkat, a feleségünket, vagy ha más nem akad, akár egy széket, amelyet aztán úgy odavágunk az ajtóhoz, hogy karja, lába, támlája letörik - hadd tudja meg, mi az a harag.”( Gogol)
„Az igazságtalanság ejti a legfájóbb sebeket, haragot szít!”(Wladyslaw Stanislaw Reymont)
„Amit gondolunk, azzá leszünk. Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk: miért haragudnánk emiatt másokra?”(Buddha)
„Ha a szemet szemért jelszavát követjük, abba belevakulunk mindnyájan.”(Gandhi c. film)
„Nem nézzük, kin állunk bosszút, válogatás nélkül, vaktában lövöldözünk. De a bosszúvágyunk soha nem csillapodik, mert valójában a saját életünk ellen irányul.”(Paulo Coelho)
„Senkit sem gyűlölünk úgy, mint azt, akit szeretünk vagy szerettünk.”(Jorge Bucay)
„Minden alkalommal, amikor ingerült vagy dühös vagy valakire, akivel találkozol, az nem a másik ember, hanem saját magad. Nem azt kell megkérdezned, hogy "Mi a baja ennek az embernek?", hanem azt, hogy "Mit mond ez az ingerültség önmagamról?"”(Anthony De Mello)
„Sohasem lehet tudni, honnan jön a váratlan. Az élet mélységei félelmetesek. Kis gyűlölet nincs. A gyűlölet mindig rettenetes. Nagyságát a legkisebb lényben is megőrzi, s mindig teljes marad. Az elefánt, ha egy hangya gyűlöli, veszélyben forog.”(Victor Hugo)
„Ha mások elérik, hogy bosszankodjunk rajtuk - a pimaszságukon, az igazságtalanságukon, a kíméletlenségükön -, akkor hatalmukban vagyunk, burjánzanak, és beleeszik magukat a lelkünkbe, mert a bosszankodás izzó méreg, ami felfal minden szelíd, nemes és kiegyensúlyozott érzést, és elrabolja az álmunkat.”(Pascal Mercier)
„A múltnak egyszer és mindenkorra vége. Most már nem változtathatunk rajta. (...) Balgaság azért büntetnünk magunkat a jelenben, mert valaki annak idején megbántott.”(Louis L. Hay)
„Ha egy dühödt pillanatban türelmet tanúsítasz, száznapi bánattól menekülsz meg.”(Zig Ziglar)
”Nincsenek nagyobb terroristák a duzzogva hallgató, sértődöttséggel zsaroló embereknél.”(Moldova György)
„Aki haragot visel a szívében, bárki ellen is, az vesse ki onnan, mert a szívben rejtőzködő harag megmérgezi a lelket, meg a testet.”(Wass Albert)
„A harag a legtehetetlenebb indulat. Semmi hatása arra, aki okozza, ám jobban bántja azt, aki érzi, mint azt, akire irányul.”(Carl Sandburg)
„Neheztelni annyi, mintha mérget vennénk be, és arra várnánk, hogy a másik haljon meg.”(Malachy McCourt)
„Szóval csak hagyjam, hogy belém töröljék a lábukat?
- Nem, csak állj félre, hogy ne legyen módjuk rád taposni.”(Isamu Fukui)
„A gyűlölet nem­csak vakká és süketté, hanem hihetetlenül ostobává is tesz.”(Konrad Lorenz)
„A szeretet felhalmozása szerencsét hoz, a gyűlöleté balszerencsét. Aki nem ismeri föl a problémák kapuját, az nyitva hagyja, és ettől kezdve szabad bejárásuk lesz rajta a tragédiáknak.”(Paulo Coelho)

BÉKÉS , SZÉP NAPOKAT MINDENKINEK !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...